| |
A Coaching
A coaching célirányos, személyre, egyénre szabott fejlesztési folyamat,
amely a probléma megoldásának átvállalása helyett az együtt gondolkodást, a
belső erőforrások megtalálását és tudatos használatát segíti elő.
A coaching a leghatékonyabb segítség a kliens változásának,
paradigmaváltásának támogatásában, mert a coach szakértő kísérőként a
klienssel együtt járja végig a célhoz vezető utat, mindvégig segítve és
támogatva a változás teljes folyamatában.
Az igényfelmérés folyamata
Beszerezzük a szükséges információkat a Megrendelő
cég tevékenységéről, egyeztetünk, és interjúzunk a
Megbízott vezetővel, majd interjúzunk a tréning néhány
kijelölt résztvevőjével annak érdekében, hogy pontosan
felmérjük tréning szükségleteiket, hátterüket, korábbi
tréning tapasztalataikat illetve a munkájuk ellátásához
szükséges készségeket. Ezt követően kerül sor,
amennyiben szükséges az előzetes kérdőívek kitöltetésére
(minden résztvevő által), és azok feldolgozására.
Miért hatékony a Coaching?
A coach személyre szabott megoldásokat ad eredményül egyedi igényekre,
konzerv-ötletek, üzleti modellek bedobása helyett a kliensét inspirálja
másképpen gondolkodásra, megújulásra, változásra. Nem kész megoldásokkal rukkol
elő, hanem kérdéseket tesz fel és a válaszok, a szoros együtt gondolkodás során
születnek meg pontosan a szükséges ütemben. Ezért alkalmas a coaching igazi
újdonságok, egyedi ötletek, piacon még nem létező modellek életre hívására,
kidolgozására, bevezetésére.
Fentieknek megfelelően a coaching a kliens aktív részvételét kívánja, szakmai,
érzelmi, intellektuális síkon egyaránt. Izgalmas utazás egy olyan világba,
ahol a kliens által meghatározott cél mentén fokozatosan, a közös munka során
rajzolódik ki a megfelelő, személyre és cégre szabott megoldás.
Mikor van szükség Coachingra?
 |
Új, külső kihívások esetén |
 |
A vezető személyes fejlődésének támogatásakor |
 |
Vezető-, pozíció váltás esetén az újonnan kinevezett szakember részére |
 |
A személyes és szervezeti változások hatékony támogatása céljából |
A SZÁMALK Coaching üzletág
A Coaching iránt megnövekedett ügyfél-igényekre válaszul a SZÁMALK jelentősen
bővíti Coaching szolgáltatásai körét. Menedzsment trénereink jó része már évek
óta dolgozik coach-ként is, részben kapcsolódva a képzések témájához, részben
önálló fejlesztési területeken tevékenykedve. A Coaching egyaránt segítheti a
menedzsment képzéseken megismert módszerek/eszközök vállalati bevezetését, a
készségfejlesztést, a változáskezelést, a csoportmunka támogatását, vagy más
üzleti vonatkozású fejlesztési feladatot.
A Coaching együttműködés, időkeretek
A Coaching együttműködés bizalmi kapcsolat. Kiindulópontja a Megbízó, illetve a
Kliens és Coach között létrejött szerződés, megállapodás, amely meghatározza és
tartalmazza a célt, az ülések tartalmát és módszerét, időkeretét, valamint az
elvárt eredményt.
A Coaching találkozásokról jelenléti ív és jegyzőkönyv készül, mely nagy
vonalakban tartalmazza a találkozás során érintett témákat, alkalmazott
módszereket, technikákat. A jegyzőkönyv kizárólag a coach, kliens és megbízó
számára szolgál dokumentációként, emlékeztetőként.
A Coaching folyamat jellemzően minimum 5, maximum 10 találkozásból áll, egy
találkozás időtartama 60, vagy 90 perc.
A találkozások jellemzően heti, kétheti gyakorisággal zajlanak.
Hogyan működik a Coaching?

Coach-ok
Az elmúlt időszakban a hazai coaching piac számos ismert és sikeresen
tevékenykedő szakemberével alakítottunk ki olyan munkakapcsolatot,
melynek révén a hozzánk beérkező igényekre, fejlesztési területenként,
iparáganként és földrajzilag is a legmegfelelőbb szakembert tudjuk ajánlani
ügyfeleink számára.
Coach-ok
|
|
iparági,
szakterületi bontás szerint
 |
gyógyszeripar |
 |
autóipar |
 |
bank, pénzügyi szektor |
 |
gyártás |
 |
beszerzés |
 |
oktatás |
 |
kereskedelem |
 |
informatika |
|
végzettségük szerint
Minden Coach rendelkezik:
 |
felsőfokú végzettséggel |
 |
Coach végzettséggel |
 |
iparági, többnyire
közép-felsővezetői tapasztalattal |
|
Nyelvismeret
 |
magyar nyelven |
 |
angol nyelven |
|
Coaching a gyakrolatban
 |
VEZETŐI COACHING |
 |
COACHING A TANULÁS TÁMOGATÁSÁRA |
 |
COACHING A VÁLTOZÁS SZOLGÁLATÁBAN |
 |
COACHING AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A CSOPORTMUNKA TÁMOGATÁSÁBAN |
 |
LIFE COACHING |
|
|