számalk - képzési megoldások
Főoldal Akciók Szolgáltatásaink Letöltés Kapcsolat
 
 
 
 
 
 
Skip Navigation LinksFőoldal        Menedzsment és üzleti tréningek        Vállalati nyelvi képzések
   
  Vállalati nyelvi képzések
 
 
 
 

Bevezető

A mai gyorsan változó gazdasági körülmények között egyre nyilvánvalóbb, hogy a szakemberek elméleti, oklevelekkel igazolt nyelvtudását a gyakorlatban is bizonyítaniuk kell, melyhez elengedhetetlenül szükséges a megfelelő szintű nyelvismeret. A SZÁMALK Továbbképzés az általános és szakmai nyelvi képzés magas színvonalú megvalósítását tűzte ki célul. A SZÁMALK Továbbképzés kifejezetten cégek részére kínál angol és német nyelvi képzéseket, elsősorban testre szabott formában az alap szinttől egészen a professzionális szintig.

A SZÁMALK Zrt. közel 15 éve foglalkozik nyelvi képzések lebonyolításával, illetve vizsgafelkészítéssel. A nyelvoktatást a legkorszerűbb módszerekkel a kezdő szinttől a haladó szintig szervezzük.


Képzési módszereink

Oktatási módszereink a hagyományos osztálytermi foglalkozásokon kívül magukba foglalják a laboratóriumi, valamint a számítógéppel támogatott korszerű tanítási lehetőségeket is. Tanfolyamainkon nagy hangsúlyt helyezünk a szókincs, az íráskészség és a kiejtés fejlesztésére.

A sikeres nyelvtanulást biztosítják: a szaktanári magyarázatok, segítség az anyag feldolgozásához; csoportmunkák; tesztek; témák, szituációk feldolgozása; hatékony tanítási technikák alkalmazása; a négy alapkészség (beszéd, olvasás, írás, hallás) folyamatos fejlesztése.


Szolgáltatásaink, lebonyolítás

Testre szabott vállalati képzések

Vállalatok, cégek részére egyedi, testre szabott nyelvtanfolyamok lebonyolítását is vállaljuk, különböző nyelveken. Munkatársaink oktató kollegáinkkal készséggel kimennek cégéhez és részletes tájékoztatást adnak az elérhető képzési formákról. A céges képzések esetében:

  • A képzést igény esetén a cég telephelyén szervezzük meg, így a résztvevők nem esnek ki a napi munkából
  • A Megrendelői igényekhez igazítjuk a képzés ütemezését, időbeosztását
  • Az adott cégen belül a nyelvi szintnek megfelelő csoportokat alakítunk ki
  • A Megrendelői igényekhez, a csoport nyelvtudási szintjéhez igazítjuk a kurzus tematikáját
  • Lehetőség van speciális készségfejlesztési blokkok összeállítására és beépítésére a tematikába
  • Vezetők számára „one to one” felkészítés a tárgyalási helyzetek begyakorlására
  • Segítség az adminisztrációs nyomonkövetésben.
  • a képzések teljes körűen elszámolhatóak a szakképzési hozzájárulásból, melynek adminisztrációs munkáiban teljes körű segítséget is nyújtunk.

 

A tanfolyamok szervezési folyamata

Vállalatok, cégek részére egyedi, testre szabott nyelvtanfolyamok lebonyolítását is vállaljuk, különböző nyelveken. Munkatársaink oktató kollegáinkkal készséggel kimennek cégéhez és részletes tájékoztatást adnak az elérhető képzési formákról. A céges képzések esetében:

  • Kapcsolatfelvétel az ügyféllel
  • Igényfelmérés folyamata, a képzés céljának pontos meghatározása
  • A tanfolyamtípus meghatározása
  • A tanfolyam időbeli ütemezésének meghatározása
  • A kurzus helyszínének kijelölése
  • Szintfelmérés
  • Tanfolyam megrendelése, visszaigazolása (szerződéskötés)
  • Előkészületek a tanfolyam megkezdéséhez
  • A tanfolyam céljának megfelelő oktató(k) kiválasztása és felkészítése
  • Végleges tanmenet és program kidolgozása
  • Az oktatóhelyiség(ek) felkészítése, elfogadása.

 

Nyelvtanfolyam előkészítése

A résztvevőkkel a képzések előtt igény- és szintfelmérés történik, melyek alapján meghatározzuk az adott munkatársak nyelvi tudás-szintjét, a csoportbeosztást és a szükséges óraszámot. A szintfelmérés 3 részből tevődik össze: nyelvi teszt – 100 pont, szövegértés – 100 pont, illetve szóbeli elbeszélgetés.

 

Értékelés/Vizsga

A nyelvi képzések a SZÁMALK által biztosított vizsgával is zárulhatnak, melyet hivatalos nyelvvizsga követhet.

 

Időbeosztás

Céges oktatások esetén az ütemezés egyeztetés tárgyát képzi. Egy szint javasolt időtartama 90-120 óra, pl. heti 2x2 órában, 2 x 3 órában, vagy heti 1 x 3 órában, illetve heti 1 x 4 órában.

 

Egyéni (one-to-one) vezetői képzések

Vállalati ügyfeleink számára a kiscsoportos felkészítés mellett akár egyéni (one-to-one) foglalkozást is vállalunk, amelynek célja elsősorban a közép- és felsővezetők üzleti angol nyelvtudásának fejlesztése, akár anyanyelvi tanárok bevonásával.

 

Tanárok

Kizárólag diplomás nyelvtanárokat alkalmazunk, akik igen nagy tapasztalattal rendelkezneka céges oktatások terén.

 

Helyszín

A nyelvi képzések kihelyezett formában kerülnek megszervezésre az Ajánlatkérő telephelyén, vagy a SZÁMALK Zrt. oktatóközpontjában (1119 Budapest, Mérnök u.39.). A SZÁMALK nyelvi képzésre kialakított tantermei audiovizuális eszközökkel felszerelt légkondicionált helységek. Az épületben büfé, illetve étterem működik.


Tanfolyamaink

Tanfolyamcím Kód Óraszám  
Általános angol nyelvi képzés AALT(1-3) 120 óra egyedileg
Beszédcentrikus, nyelvtani felkészítéssel egybekötött oktatási forma. A kurzus során a nyelvtan, a szókincsfejlesztés, a beszédkészség, a hallás utáni szövegértés, az olvasási készség és az íráskészség fejlesztésére igen nagy hangsúlyt fektetünk. A tanfolyamokat alapszinttől a haladó szintig szervezzük.      
       
Üzleti angol nyelvtanfolyam ASZAK 120 óra egyedileg
Az üzleti életben használt szakmai nyelv elsajátítására, begyakorlására épül a kurzus.      
       
Általános német nyelvi képzés NALT(1-3) 120 óra egyedileg
Beszédcentrikus, nyelvtani felkészítéssel egybekötött oktatási forma. A kurzus során a nyelvtan, a szókincsfejlesztés, a beszédkészség, a hallás utáni szövegértés, az olvasási készség és az íráskészség fejlesztésére igen nagy hangsúlyt fektetünk. A tanfolyamokat alapszinttől a haladó szintig szervezzük.
 
     
       
Üzleti német nyelvtanfolyam NSZAK 120 óra egyedileg
Az üzleti életben használt szakmai nyelv elsajátítására, begyakorlására épül a kurzus.      
       
Általános spanyol nyelvi képzés SALT(1-3) 120 óra egyedileg
Beszédcentrikus, nyelvtani felkészítéssel egybekötött oktatási forma. A kurzus során a nyelvtan, a szókincsfejlesztés, a beszédkészség, a hallás utáni szövegértés, az olvasási készség és az íráskészség fejlesztésére igen nagy hangsúlyt fektetünk. A tanfolyamokat alapszinttől a haladó szintig szervezzük.      
       
Általános orosz nyelvi képzés OALT(1-3) 120 óra egyedileg
Beszédcentrikus, nyelvtani felkészítéssel egybekötött oktatási forma. A kurzus során a nyelvtan, a szókincsfejlesztés, a beszédkészség, a hallás utáni szövegértés, az olvasási készség és az íráskészség fejlesztésére igen nagy hangsúlyt fektetünk. A tanfolyamokat alapszinttől a haladó szintig szervezzük.      
       
Speciális készségfejlesztő nyelvtanfolyamok A/NSPEC 20 óra egyedileg
Üzleti prezentáció tartása (felkészülés és előadásmód); Tárgyalástechnika; Megbeszéléseken való részvétel, megbeszélések vezetése; Írásbeli kapcsolattartás (fax, levél, memorandum, e-mail); Üzleti levelezés (megkeresés, reklamáció, megrendelők, visszaigazolás); Tudományos dolgozatok (esszék, házi dolgozatok, szakdolgozat); Hatékony kommunikáció telefonon; Szókészletbővítés, pl. táblázatok, trendek értelmezése; Társasági nyelv: üzleti ebéd, fogadás, reprezentáció; Kulturális különbségek az üzleti világban; Szerződések.      
       
Személyes felkészítés angol nyelven AONE 60 óra egyedileg
Általános, üzleti, tárgyalástechnika és egyéb témakörökben.      
       
Személyes felkészítés német nyelven NONE 60 óra egyedileg
Általános, üzleti, tárgyalástechnika és egyéb témakörökben.      

További információ

Kérjük, amennyiben további kérdései, kérései lennének a témával, képzéseinkkel kapcsolatosan, olvassa el általános tanfolyami feltételeinket is, vagy keressék az adott témával foglalkozó szervezőnket:

Bediné Orbán Judit (tréning menedzser)
Telefon: (1) 203-0304 / 3171 mellék
E-mail: orban@szamalk.hu

 
     
Jelentkezés
 
A tanfolyamok testre szabottan, vállalatok részére érhetők el. A részletekkel kapcsolatosan kérjük, keressék munkatársainkat , akik szívesen kimennek cégéhez az igények felméréséhez, a tematika összeállításához és ezek alapján egyedi ajánlatot adnak.
Keresse munkatársainkat!
Hol talál minket?
 
 
Támogatások
 
Egyes tanfolyamokon kedvezmény-nyel, vagy akár ingyen is részt vehet az alábbi támogatásokkal.
Szakképzési hozzájárulás
Pályázati támogatások
 
 
 
 
 
     
 
 
  IT tanfolyamok
 
 
  Microsoft tanfolyamok  
  Cisco tanfolyamok  
  VMware tanfolyamok  
  Oracle tanfolyamok  
  IT vezetői tréningek  
     
 
  Menedzsment és Üzleti tréningek  
  Testre szabott tréningek  
  Szervezetfejlesztés  
  Coaching  
  Nyílt tréningek  
  Vállalati nyelvi képzések  
      
 
  E-learning
 
 
  Egyedi tananyagfejlesztés  
  Office 2007  
  Blended learning megoldások  
  E-learning bevezetés  
     
 
  Office képzési megoldások  
  Vállalati megoldások
(Word, Excel, VBA, PPt, Access, levelezés)
 
  Átállás Office 2007-re  
  Microsoft Project tanfolyamok  
     
 
  Oktatási szolgáltatások  
  Finanszírozás  
  Üzleti IT megoldások  
  Vizsgák  
  Testre szabott megoldások  
     
     
 
 
 
 
   
Rólunk
Híreink
Oktatók
Akciók
   
   
 
   
Tudnivalók
Finanszírozás
Kedvezmények
Pályázatok
Projektek
   
 
   
Letöltések
Szakkönyvek
Regisztráció
Hírlevél
   
 
         
  Kapcsolat   Térkép  
 
Cím: 1119 Budapest, Mérnök u. 39.
Telefon:  (06-1) 203-03-04
E-mail: ugyfel@szamalk.hu
   
   
         
 
 
   
 
   

  Akkreditációs lajstromszám: AL-357
  Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0549-04
   
  © SZÁMALK 2009. Minden jog fenntartva