|
Általános
információk
A
tanfolyamsorozat elvégzését olyan szakembereknek, leendő
rendszergazdáknak, hálózatüzemeltetőknek ajánljuk,
akiknek feladatuk kisebb (n*10 gépes, egytartományos)
Windows Server 2003 alapú rendszerek, hálózatok
üzemeltetése, karbantartása és támogatása. A képzés
elvégzését követően lehetőség van a tanulmányok
folytatására és a magasabb rendszermérnöki (MCSE) cím
megszerzésére is, az MCSA képzésre épülő Microsoft
Windows Server 2003 rendszermérnök (MCSE) képzésünk
keretében.
A képzés során a hallgatók a rendszergazdai alapoktól
kezdve magas szintű, Windows Server 2003 kis- és
középvállalati környezetben történő telepítésével,
konfigurálásával, adminisztrálásával és karbantartásával
kapcsolatos ismereteket szerezhetnek. A
tanfolyamsorozatot azok részére is ajánljuk, akik
korábbi NT 4.0, Windows 2000 rendszereket üzemeltetnek
és szeretnének áttérni Windows Server 2003-ra.
A képzéssorozat hivatalos Microsoft vizsgákra is
segít felkészülni. Az MCSA 2003 címre pályázóknak három
kötelező és egy szabadon választott vizsgán kell
megfelelniük. A tanfolyam I. modulja a három kötelező
vizsgára való felkészülésben nyújt segítséget.
Az MCSA
képzés felépítése (szürkével jelzett képzések)
Tanfolyami modulok
Az egyes modulok egymásraépülését az alábbi ábrán követheti nyomon. A képzés két
egyhetes (40 órás) intenzív, oktató által vezetett hivatalos Microsoft
tanfolyamra épül. Emellett a Windows 7(vagy választhatóan XP) témában a
hallgatók hivatalos Microsoft Press és kiegészítő, magyar nyelvű tananyagot
kapnak, melynek segítségével önálló tanulás keretében tudják feldolgozni a
Windows 7 vagy XP üzemeltetésével kapcsolatos részeket. Az I. modul tartalma:
-
Windows
7 vagy XP üzemeltetés (önálló feldolgozás,
segédanyaggal) Microsoft Press training kit anyagra
épülve
- 2273 - Windows Server 2003 környezet üzemeltetése,
optimalizálása, karbantartása
- 2276+2277 - Windows Server 2003 hálózati infrastruktúra
üzemeltetés, menedzselés és karbantartás
A képzésen részt vevő hallgatóinknak a további egy
szabadon választható vizsgákhoz kedvezményes áron
biztosítunk további kurzusokat (II. modul). Néhány a
népszerűbbekből:
Megjegyzés: a 2010-es évben alapban az I. modulhoz a Windows 7 Microsoft
Press kiadványt adjuk, amennyiben még a korábbi XP verzióhoz szeretne anyagot,
kérjük, külön jelezze tanfolyami jelentkezéskor! A fenti témák mellett más
választható vizsgák is letehetők, mi csak a legnépszerűbbeket említettük. További részletek a
Microsoft weboldalán vagy kérjük keresse szervezőinket.
Az első modul elvégzését követően lehetőség van
csatlakozni magasabb szintű Microsoft rendszermérnöki
képzés (MCSE) további tanfolyamaihoz is (MCSE
kiegészítés).
Szükséges előképzettség
Számítógépkezelési, információ-technológai és Windows XP
vagy magasabb ismeret és gyakorlat valamint hálózati
ismeretek. Korábbi rendszergazdai,
rendszeradminisztrátori ismeretek, tapasztalatok Windows
vagy más hálózati rendszerben javasoltak. Mivel a
tananyagok és vizsgák angol nyelvűek ezért az angol
nyelv dokumentumolvasás-szintű ismerete szükséges.
Tanfolyami csomagok, árak, kedvezmények
Standard csomag
Tartalmazza: a 2273, 2276+2277 tanfolyamokat (I. modul), a képzésekhez tartozó
hivatalos Microsoft tananyagokat (könyv és CD-k), a Windows 7 (vagy XP) témakör
feldolgozásához kapcsolódó Microsoft Press tananyagot, több mint nettó 400.000
Ft értékben.
A szabadon választható témák felkészüléséhez az ötnapos
képzések díjából további nettó 60.000 Ft a többinél
30.000 Ft kedvezményt biztosítunk egy tanfolyam díjából.
Kedvezményes ár: 329.000 Ft / fő + áfa
Professional csomag
Tartalmazza: a standard csomagot valamint magyar nyelvű segédkönyveket (Windows
7, Windows 2003 vagy Windows 2008 rendszergazdáknak, Winternet 2001).
Kedvezményes ár: 339.000 Ft / fő + áfa
Prémium vizsga csomag
Tartalmazza: a Professional csomagot, valamint 4 darab
Microsoft vizsgakupont, 120.000 Ft értékben, melynek
segítségével a kibocsátástól számított 1 évig tehet le
hivatalos Microsoft vizsgát.
Kedvezményes ár: 429.000 Ft / fő + áfa
A tanfolyamokhoz 10% kedvezménnyel igényelhet MCP
vizsgát, vagy kihasználhatja Aki mer az nyer akciónkat.
A fenti kedvezmények más akciókkal, kedvezményekkel
együtt nem vehetők igénybe, nem vonhatóak össze és más
szolgáltatásra nem válthatóak be. Az akciók és
kedvezmények az adott évben élnek.
A képzés díja tanfolyamonként, részletekben (havonta) is
fizethető. A Prémium csomag esetén a vizsgákat a teljes
tanfolyamdíj kifizetése esetén lehet elkezdeni. A fenti
kedvezmények más akciókkal, kedvezményekkel együtt nem
vehetők igénybe, nem vonhatóak össze és más
szolgáltatásra nem válthatóak be. Az akciók és
kedvezmények az adott évben élnek.
Tervezett időpontok
A tanfolyamok időpontjánál megpróbáltuk figyelembe
venni, hogy a cégek dolgozóikat nem tudják hosszabb
időre nélkülözni. Ezért a tanfolyam-sorozat egyes részei
minden hónap egy-egy hetében kerülnek megrendezésre.
Tervezett időpontok a második félévre:
1. csoport
2273-as tanfolyam: 2010. január 18-22.
2276+2277-es tanf.: 2010. február 8-12.
2. csoport
2273-as tanfolyam: 2010. március 8-12.
2276+2277-es tanf.: 2010. március 29 - április 2.
3. csoport
2273-as tanfolyam: 2010. május 3-7.
2276+2277-es tanf.: 2010. május 31 - június 4.
A további tervezett időpontokról és konstrukciókról kérjük, érdeklődjön
szervezőinknél. A szabadon választható további egy tanfolyam időpontja nincs
meghatározva, ezeket adott, meghirdetett időpontjainkból választhatja ki. A
képzések minimálisan 6 főtől indulnak.
Kapcsolódó vizsgák, minősítések
Az MCSA oklevél egy világszerte elfogadott bizonyítvány.
A vizsgákat sikeresen teljesítők MCP azonosítót kapnak,
mellyel a Microsoft titkos, MCP-knek fenntartott
oldalaira jogosultságot kapnak, elnyerik az MCP
oklevelet, megkapják az MCP Welcome Kit-et (kitűző,
logohasználat-engedély), kedvezményesen vehetnek részt a
Microsoft Magyarország bizonyos rendezvényein,
konferenciáin valamint kedvezményesen rendelhetik meg a
Microsoft TechNet információs CD-csomagot, stb. Munka-
és karrier lehetőségek itthon és külföldön, kiemelt
fizetési lehetőségek, nemzetközi elismertség.
Az MCSA címre pályázóknak három kötelező és egy szabadon
választott vizsgán kell megfelelniük. Bizonyítaniuk kell
tudásukat a Windows 7 (vagy XP), a Windows Server
2003 környezet valamint a Windows Server 2003 hálózatok
adminisztrálása területén valamint egy szerveroldali
témakörben. Az első sikeres vizsga alkalmával a vizsgázó
hivatalos Microsoft termékspecialista minősítést nyer le
(MCP).
A vizsgák teszt jellegűek, angol nyelven, számítógép
előtt zajlanak. A vizsgákat a SZÁMALK hivatalos Prometric vizsgaközpontjában tehetik le a
hallgatók. A vizsgákról és minősítésekről további
információkat itt talál, vagy látogassa meg a
Microsoft
weboldalát.
További információk
További információkért töltse le teljes,
részletes tájékoztatónkat vagy keresse
szervezőinket:
Simon Ferenc (termékmenedzser) Telefon: (1) 203-0304 / 3170 mellék E-mail:
simonf@szamalk.hu
Apostagi Tünde (oktatásszervező) Telefon: (1) 203-0304 / 3160 mellék E-mail:
apostagi@szamalk.hu
|